Egészségügy
Különleges tüdőműtétet végeztek el a szolnoki kórházban
A sikeres mellkasi műtéten átesett 80 éves beteg már otthonában lábadozik.
2024.03.19 07:08MTIKülönleges tüdőműtéten esett át egy hagyományos technikával nem operálható idős beteg a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetben. Magyarországon jelenleg két sebészeti klinika mellett csak a szolnoki kórházban végeznek ilyen beavatkozásokat - közölte a Tisza-parti intézet az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a sikeres mellkasi műtéten átesett 80 éves beteg már otthonában lábadozik.
A közleményben idézték Szántó Zoltánt, az operációt végző főorvost, aki elmondta: az utóbbi időben már komoly gyakorlatot szereztek az ilyen műtétek elvégzésében, ezúttal azonban a korábbiaknál is bonyolultabb volt a dolguk.
A beteg jobb felső tüdőlebenyét kellett eltávolítani egy daganat miatt, ám tíz évvel ezelőtt már ugyanígy eltávolították a bal felső lebenyt. Úgy kellett megoldani a műtétet, hogy közben a nagyobb méretű jobb tüdő nem lélegzik, és csak a csonkolt bal tüdővel tud levegőt venni a beteg - ismertette.
Hozzátette, Parham Choroomi aneszteziológus adjunktus nagy szakértője a mélyaltatás és izomlazítás nélküli műtéti technikának, így neki köszönhető, hogy ilyen körülmények között elvégezhették a beavatkozást.
Egy ilyen nagy kockázatú, a hagyományostól merőben eltérő műtét nagy kihívás az operáló orvos számára, ezúttal ugyanis mozgó rekeszizom, szív és tüdő között, pár centiméteres kis területen kell a daganatos lebeny eltávolításához a preparáló munkát elvégezni - emelte ki a főorvos.
A sebész ilyenkor egy folyamatosan mozgó-hullámzó képet lát az endoszkópos képernyőn, s ha egy kicsit is hajlamos a tengeri betegségre, akkor képtelen végrehajtani ezt a műtéti technikát - közölte a szakember.
A közlemény szerint az elmúlt években számos olyan műtét zajlott le a vármegyei kórházban, amellyel az orvosok olyan betegeken is segíteni tudtak, akiket idős koruk vagy egyéb alapbetegségeik miatt hagyományos altatásos érzéstelenítéssel nem lehetett operálni.
A korábbi módszerekkel ők nem bírták volna el a műtéttel járó megterhelést, ám az utóbbi időben ugrásszerűen fejlődött mind az endoszkópos mellkassebészeti technika, mind az anesztézia. Ennek köszönhető a mostani bravúros operáció is - írták.
Az ilyen beavatkozásokkal a nemzetközi szakmai trendeknek megfelelve tudnak korszerű mellkassebészeti ellátást nyújtani, 2023 óta immár európai akkreditációval elismerve - olvasható a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Az olasz parlamentben is téma volt Ilaria Salis magyarországi házi őrizetbe helyezése
- 12:35 Kövér László mély megdöbbenésének adott hangot
- 11:33 A merénylő fia szerint apja nem volt Fico szavazója
- 11:31 Öt orosz régió élére nevezett ki új vezetőt Vlagyimir Putyin
- 10:32 A vezető cseh politikusok elítélték a Robert Fico elleni merényletet
- 10:29 Vízbeszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 9:31 Vlagyimir Putyin: nem lehet mentség a szörnyű bűncselekményre
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06